Egyszer volt, hol nem volt, a Kincses erdőben élt 3 tündérbarátnő: Christiana, Szophia és Stella. Ezek a lányok persze nem egyedül éltek az erdőben, voltak nekik társaik, családjaik. Boldogog voltak együtt, mindent megtettek egymásért. De persze voltak azért még barátaik Anne,Bridget,Adam és Peter. Ők együtt fantasztikus csapatot alakítottak ki.
Ahogy egyre szorosabbá váltak a barátságok, Stellára valami nagyon furcsa érzés tört. Érzett valamit, ami erősebb volt a barátságnál Peter iránt.
Miközben teltek múltak a hónapok, ez a barátság kezdett szorosabbá válni....de nem sokáig maradt így. Kiderült, hogy a mi kis Peterünk nem érez semmit Stella iránt, csupán csak barátságot. Próbálta finoman közölni Stellával, akinek a szíve ugyan majd megszakadt, de tudta, hogy talán így lesz a legjobb és hogy ettől még ők lehetnek barátok. Stella és Peter így hát megbeszélték a dolgokat és úgy döntöttek, hogy barátságuk érdekében MINDENT elmondanak egymásról.
Stella, habár még nehéz volt neki túllépni a dolgokon, úgy érezte, talán egy kicsit vissza kéne fognia magát, nehogy azt higgye, hogy még minidg érez valamit iránta, így hát csak szépen apránként beszélgetett vele.
Egy idő után Dtella arra lett figyelmes, hogy egy kicsit hanyagolja barátja Peter és barátnőivel tölti idejét. Lehet, hogy csak stellából a féltékenység beszélt, de be kellett látni, tényleg így történt. Úgy érezte, mintha kezdene eltávolodni Peter tőle, amit bizony nem értett. Ez egy jó darabig így is folytatódott....
Nem sokkal utána egy 1 hetes táborba utazott a kis csapat osztálytársaikkal együtt. Minden fantasztikusan kezdődött, na persze kivéve a szobákat. A barátok együtt 
nevettek, együtt éltek. Ám Stella kezdett egyre rosszabbul lenni lelkileg....úgy érezte, talán már semmi sem jöhet neki össze... összetört...a barátai próbálták őt megvígasztalni...de reméntelen volt...mindig csak egy kérdés volt a fejében: miért mindig vele történik ilyen?... mindeközben egy információ jutott el a fülébe, amiről persze később kiderült, hogy nem igaz...de akkor nagyon felkapta a vizet...Peterről szólt...Peter amikor belépett a szobába, Stella csak kizavarta...nem értette Peter miért....
- Mi a bajod?
- Te.
- Miért már megint mit csináltam?
- Még minidg ugyanaz a bajom.
- De mi? Mert én nem tudom.
- Nem tudod? Ezt most komolyan mondod? Amikor vagy százszor elmondtam már és erre tanuim is vannak....
- Hát pedig én nem emlékszem rá...
- Tudod mit, most menj el...
Stella annyira mérges lett, hogy nem is szólt hozzá sok ideig...a barátai mind mellette álltak, vígasztalták, segítséget nyujtottak neki.
másnap Peter odament Stellához, hogy megbeszéljék a dolgokat:
- Stella, most tényleg mi a bajod?
- Nem fogom elmondani, mert már százszor elmondtam.
- Most nem igaz, hogy mégegszer nem tudod elmondani.
- Jó tudod mit elmondom: az hogy ahhoz képest hogy megbeszéltük, hogy nyitunk egymás felé és hogy megbeszélünk mindent, ennek nyomát nem látom és most az , hogy néha odajössz hozzám egy sziára meg egy hogy vagy dumára, az szerintem még nem barátság.
- De miért mindig én nyissak feléd?
- Mi az hogy mindig? közlöm veled, hogy eleinte minidg én nyitottam feléd...
- És mi volt mindig a beszélgetésünk vége mert én nem emlékszem rá...
- Igen? akkor Szerintem most fejezzük be...
- De most komolyan ezért megsértődsz? Hát Stella sajnálom hogy csak ez a bajod velem...
- Csak ez? Najó most haggyjuk abba. Szia...
És ebben a pillanatban Stella elhatározta, hogy vele végleg feladja. Több tábori éjszakán kisírta a szemér, többek között ezért is...duzogott, hisztizett, de az igaz barátai MINIDG VELE MARADTAK.
Stella: Köszönöm lányok, hogy vagytok nekem, mert ha ti nem lennétek, asszem feladta volna az életem...
